50 méter hosszú, 6 méter magas a Dél-Dunántúl első lombkorona tanösvénye a Mecsekben (+Képek)

Augusztus 29-én a Mecsekerdő Zrt. felavatta a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza mellett épült lombkorona sétány és tanösvényt a Nyugat-Mecsekben.

Lombkorona_mecsek

Dél-Dunántúl első, fák koronája között haladó sétánya az Erdő Háza mellett 2014-ben kialakított madármegfigyelő toronyhoz kapcsolódik: a fiatalos, sűrű erdőben mintegy 50 méter hosszú, 6 méter magas járószintű, a terep emelkedésének következtében a talajszintre érkező, tiszta faszerkezetű lombkoronasétány épült. A kihelyezett tájékoztató táblák révén létrejött tanösvény az erdészeti erdei iskolai programok tematikájával összehangoltan segíti az erdő alsó szintjeiről nem látható lombkorona szint jellegzetes élővilágának megismerését.

2017 májusában Kaszón is avattak lombkorona tanösvényt. Akkor az Erdeiprogramok.hu végigjárta a különleges építményt, amelyről élő Facebook-bejelentkezés is készült, amelyet azóta már több mint 25 000 olvasónk tekintett meg:

Az ingyenesen látogatható fejlesztéshez kapcsolódva egy odú- és fészektanoda is kialakításra került, ahol a gyerekek az ő méretükre kialakított cinke- és denevérodúba vagy gólyafészekbe mászva próbálhatják ki az élőlények lakhelyeit. A társaság – a Mecsextrém Parkban működő hasonló játéktérrel együtt – az egykori kárászi Első Magyar Fészekodú- és Madáretető-készülék Gyárnak állít emléket.

Lombkorona_atado_mecsek

A lombok közül felcsendülő népdalokkal kezdődő rendezvényen Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket. Beszédében kiemelte, a társaság régóta törekszik arra, hogy az erdők elérhetőbbé és élményekben gazdagabbá váljanak az emberek számára. Az erdészeti erdei iskolák révén a pihenés és kikapcsolódás oktatással és a környezettudatos szemléletformálással kapcsolódik össze. A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkár hangsúlyozta az állami erdészetek gazdálkodó, értékmegőrző szerepét, valamint a klímaváltozás kapcsán képviselt felelős hozzáállásuk fontosságát. Ehhez a gondolathoz csatlakozva üdvözölte az erdészet saját erőből megépített, az élményszerű környezeti nevelést szolgáló új turisztikai attrakciót Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is, méltatva a társaság példaértékű lépéseit a természet megismerésének segítése és a természetközeliség népszerűsítése terén.

lombkorona_tanosveny_mecsek

A lombkorona sétány harmonikusan illeszkedik az erdei környezetbe, szinte az egész építmény fából készült. A sétányt a Mecsekből származó, 40 centinél vastagabb tölgyfarönkök tartják, az oszlopok mellett a korlátokhoz és egyéb elemeihez pedig égerfa került felhasználásra.

Lombkorona_mecsek_02

Erdő Háza

Az Erdő Háza közkedvelt erdei szálláshelyként és rendezvényhelyszínként is működik. A környéken négy jól karbantartott túraútvonal, erdei tornapálya valamint hét eltérő hosszúságú és nehézségű kerékpáros útvonal is található.

Az ötvenes évek végén épült erdei munkásszállást a Társaság 2010-ben alakította többnapos erdészeti erdei iskolai programok bonyolítására is alkalmas szállás- és oktatási helyszínné.

erdo_haza_mecsekerdo

A minősített erdei iskolai tevékenység során élményorientált pedagógiai módszerek segítségével összeállított környezettudatos programok, képzések támogatják a Mókus Suliba érkező fiatalok és felnőttek környezeti fenntarthatóságra történő nevelését.

Az Erdő Háza 2014-re vált példaértékű, önfenntartó módon működő öko-házzá: a pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés során környezetbarát és energia hatékony megoldások kerültek kialakításra (napelemek, napkollektorok, bevizsgált ásott kút, gyökérzónás szennyvíztisztítás, 4 komposzt toalett).

2017 márciusában a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetésének keretében az Erdő Háza elnyerte az Energy Globe Magyarország versenyét a Jövő Generációja kategóriában.

(Mecsekerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: