Hétvégén a rákosi vipera kerül a középpontba – Vipera Nap három helyszínen

Immár közel egy évtizede, hogy szeptember első szombatja hazánk egyik legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi vipera bemutatásának jeles napja. Ennek keretében a faj megmentésért dolgozó szakemberek és önkéntesek három hazai helyszínen várják a látogatókat. Az érdeklődök itt megismerkedhetnek azokkal a könnyen felismerhető határozóbélyegekkel is, amelyek alapján a viperák megkülönböztethetőek az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek e ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is. – A NYÍREGYHÁZI IDŐPONT VÁLTOZOTT!

rakosi_vipera
A „viperás” standok a Szegedi Vadasparkban 2017. szeptember 2-án 10.00-16.00 óráig a Nyíregyházi Állatparkban 2017. szeptember 9-én 10.00-16.00 óráig várják a látogatókat valamennyi korosztályból. Szegeden a Vipera Nap keretében mérik meg az ott bemutatott viperákat, így az oda látogatók közelebbről is szemügyre vehetik a mérés idejére kesztyűs kézben tartott példányokat. Harmadik helyszínként a Rákosivipera-védelmi Központ a Vipera Napon tatja őszi nyílt napját. Találkozó Kunpeszéren, 10 órakor, az élelmiszerbolt előtt.

A Vipera Nap egyik legfontosabb küldetése a mérgeskígyókkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása. A faj nem véletlenül szorul emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérgeskígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint más, közkedveltebb állatfajok. A Rákosivipera-védelmi Központban idén 21 nőstény 185 utódot hozott világra. Ezzel 2600 fölé nőtt az eddig a védelmi projekt során fogságban született, visszatelepítése szánt egyedek száma.

(MME)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: