Szarvasbőgéses, meleg időnk lesz az utolsó nyári hétvégén – Erdei programokat ajánlunk

Augusztus utolsó hétvégéjén igazi kirándulóidő vár ránk, így érdemes lesz a következő napokban is felfedezni hazánk erdeit. A Gemencben már kezdődnek a szarvasbőgés-hallgató túrák, de az Állatkertek éjszakája eseményhez csatlakozók is számos izgalmas kalandban vehetnek részt. Várnak az élményekben gazdag magyar erdők!

tavasz_ido

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Néhol – főként az északnyugati, nyugati, valamint az északkeleti határvidéken – zápor, zivatar kialakulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

Szombaton gyengén felhős, napos idő re számíthatunk, csapadék nem valószínű. Északon helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Az országos előrejelzés szerint vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 35 fok között alakul.

Erdei programok a következő napokban:

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2017-08-25 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Pécsi Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Pécsi Állatkert
Bővebben

Állatkertek Éjszakája a Győri Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Xantus János Állatkert
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Kecskeméti Vadaskertben
2017-08-25 – Helyszín: Kecskeméti Vadaskert
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Miskolci Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Bővebben

Állatkertek éjszakája – Hortobágyi ÉjszakáZOO
2017-08-25 – Helyszín: Hortobágyi Madárpark
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Budakeszi Vadasparkban
2017-08-25 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Állatkertek Éjszakája a Szegedi Vadasparkban
2017-08-25 – Helyszín: Szegedi Vadaspark
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Fővárosi Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Veresegyházi Medveotthonban
2017-08-25 – Helyszín: Veresegyházi Medveotthon
Bővebben

Állatkertek éjszakája a győri Xantus János Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Xantus János Állatkert
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Tisza-tavi Ökocentrumban
2017-08-25 – Helyszín: Tisza-tavi Ökocentrum
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Tropicariumban
2017-08-25 – Helyszín: Tropicarium
Bővebben

Szarvasbőgés hallgató túrák a Gemencen
2017-08-25 – Helyszín: Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Debreceni Állatkertben
2017-08-25 – Helyszín: Debreceni Állat- és Növénykert, Vidámpark
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Jászberényi Állat- és Növénykertben
2017-08-25 – Helyszín: Jászberényi Állat- és Növénykert
Bővebben

V. Magas-Bakony Teljesítménytúrák – 50 / 30 / 20A / 20B / 10 km
2017-08-26 – Helyszín: Pikoló Vendéglő, Bakonybél
Bővebben

Komárom-Esztergom megyei Vadásznap 2017
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

Zala megyei Vadásznap 2017
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

Hajdú-Bihar megyei Vadásznap 2017
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

25. Országos Vadásznap Mezőberényben
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

Zalai Vadászati Évadnyitó a Sohollári-völgyben
2017-08-26 – Helyszín: Sohollári-völgy
Bővebben

Gólyák nyomában Béda-Karapancsán
2017-08-26 – Helyszín: Fehér Gólya Múzeum
Bővebben

Kenus vízitúra Mártélyon
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

Gyalogtúra a mártélyi Tiszánál
2017-08-26 – Helyszín:
Bővebben

Denevérest Abaligeten
2017-08-26 – Helyszín: Abaligeti-barlang
Bővebben

Állatkertek Éjszakája – Dagonya a csillagos ég alatt a Körösvölgyi Állatparkban
2017-08-26 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Denevérek Éjszakája Felsőtárkányban
2017-08-26 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Színes-köves geotúra a Káli-medence kapujában
2017-08-27 – Helyszín:
Bővebben

A magyar fotográfia napja a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-08-28 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Nyári kalandtábor a Mecsextrém Parkban
2017-08-28 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Rajz és festmény kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpontban
2017-09-01 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2017-09-01 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál 2017
2017-09-02 – Helyszín: Soponya, Ökoturisztikai Központ
Bővebben

Tanévnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-09-04 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Mikrovilág tematikus nap Felsőtárkányban
2017-09-06 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-07 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

II. Erdővarázs Családi Nap
2017-09-08 – Helyszín: Szabadság tér, Budapest
Bővebben

Szarvasbőgés – Családi hétvége a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-09-08 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-08 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra
2017-09-09 – Helyszín:
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-09 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Szarvasbőgés a Gemencen – Egy napos buszos kirándulás Budapestről
2017-09-09 – Helyszín: Blaha Lujza tér, Budapest
Bővebben

 

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: