Motorzúgás zavarhatja meg a Pilis csendjét szeptember első napjaiban

„A Földművelésügyi Minisztérium nem támogatja azt a tervezett rali versenyt, amelyet szeptember elsején és másodikán a pilisi hegységben kívánnak megtartani” – olvasható a tárca rövid sajtóközleményében.

rali

„A természetvédelmi területeket, – köztük NATURA 2000-es területet is – érintő autóverseny megzavarhatja a védett területek élővilágának mindennapi életét, komoly károkat okozhat a felbecsülhetetlen értékű növény- és állatvilágban. A Földművelésügyi Minisztérium ugyanakkor arra is felhívja a szervezők figyelmét, hogy a verseny tervezett időpontjában a pilisi hegységet több tízezer természetjáró, turista, vendég és látogató keresi fel, akiknek aktív pihenését, kikapcsolódását kifejezetten zavarhatja a rali verseny” – áll a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott sajtóközleményben.

A Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján korábban arról tájékoztatja az erdőlátogatókat, hogy 2017. szeptember 1-jén, illetve 2-án a Pilis területén lesz a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Rallye Bajnokságának fővárosi futama Budapest környékén, Pest megyét és Komárom-Esztergom megyét érintve

A versennyel kapcsolatos útlezárások Budapest és a Pilis-Visegrádi-hegység térségében a közutak mellett várhatóan erdei utakat és pihenőhelyeket is érintenek majd, így előreláthatóan az alábbiak szerint kell számítani útlezárásokra

Visegrád és Szentendre (Skanzen) közötti út – lezárás időpontja:

  • 2017. szeptember 2. 06:15 – 22:15;
    Pilismarót – Hoffmann Panzió – Dobogókői elágazás út – lezárás időpontja:
  • 2017. szeptember 2. 07:15 – 20:00

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: