Az Őrség erdeit is felfedezhették a csíkszeredai gyerekek

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatósággal ápolt kapcsolata révén immáron negyedik alkalommal látta vendégül a csíkszeredai József Attila Általános Iskola tanulóit.

tabor

A Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola 23 diákot, két tanítót, egy egyetemi hallgatót és a két autóbuszvezetőt látott vendégül augusztusban. A programot idén a gyerekek kívánságai és az eddigi kedvenc programokból állította össze Varga László erdei iskolai referens, aki Bándy Fruzsina természetvédelmi előadóval közösen egész héten kísérte a csoportot.

A diákok a vendégség ideje alatt számos gyönyörű helyet barangolhattak be. „Sárvárra utaztunk, ahol múzeumpedagógiai program keretében ismerkedtünk meg a Nádasdy-várral. A program után tovább utaztunk „Kismáriacellbe”, azaz Celldömölkre, ahol Kirner Antal Zoltán plébános úr vezetésével megtekintettük a Nagyboldogasszony templomot. A program zárásaként a plébános úrral közösen imádkoztak a gyerekek” – olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közleményében.

599c0e006d6a61885

A csíkszeredai gyerekek megcsodálhatták a Balatont és a Kámoni Arborétumot, de a társaság jóvoltából madárgyűrűzésen is részt vehettek. „A pénteki napot az Őrségben töltöttük. Délelőtt felmásztunk a Hármashatárra, ahol egyszerre lehettünk három országban; Magyarországon, Szlovéniában és Ausztriában.”

(Szombathelyi Erdészeti Zrt. nyomán Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: