Kilátóval szépül a sétány Dunaújvárosban

Rendkívüli közgyűlésen döntöttek Dunaújvárosban a képviselők egy Duna parti kilátó megépítéséről, amely új ékességként jelenik majd meg a sétányon végighaladók számára. 

dunaujvaros_kilato

Az önkormányzat egy kilátó építését tervezte meg a Városháza tértől a felső Duna-partra vezető sétány végére, amiről már korábban elkészültek a látványtervek is. A megvalósítási feladatok előkészítésével a Vasmű u. 41. Irodaház Kft-t bízták meg. A kivitelezésre az Intercisa Múzeum költöztetését is tartalmazó projekt részeként kívántak forrást szerezni. Mivel ennek ütemezése időben később lesz, és a már elkezdődött Zöld város projekt érinti a kilátót, ezért úgy határozott a közgyűlés, hogy saját forrásból valósítja meg. Az előzetes költségbecslés alapján 41 millió forintot különítenek el a megvalósításra, a lebonyolítói feladatokkal pedig a Vasmű u. 41. Irodaház Kft.-t bízták meg.

(dunaujvaros.com)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: