2017-ben is egy héten át muzsikál az erdő a Mátrában – Részletes program

Erdei túrák, előadások, gasztronómiai programok is színesítik majd az idei Muzsikál az erdő – Mártai Művészeti Napokat, ahol fellép többek között a Csík János és barátai, Szalonna és bandája, a CimbaliBand, a Muzsikás Együttes és Szalóki Ági. Az előadók mellett természetesen idén sem lesz hiány csodálatos helyszínekben, hiszen Tar, Gyöngyöstarján, Mátraverebély, Mátraalmás, Gyöngyöspata, Szurdokpüspöki és Gyöngyössolymos mellett Galyatető és a Kékestető is várja a zenekedvelőket.

muzsikal_az_erdo

„Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok

2017. július 1-9.

JÚLIUS 1. – Tar

8.00 -„Muzsikál az erdő” Teljesítmény túra (Pásztói Szabadidő és Sport Egyesület – Parádi László 30/6868995 e-mail: lacipa@freemail.hu) Indulás: a Tar Lőrinc Udvarház romtól
10.00 – Ismeretterjesztő előadás. Csépe Attila helytörténész: Tar Lőrinc pokoljárása és a Tari Templom, helyi értékek, „nógrádikumok” bemutatása. Helyszíne: Tari Templom
11.00 – Szakvezetéses erdei séta néprajzi meglepetésekkel. Tar Lőrinc Udvarház romtól a Felső – Csevice forrásig. Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök. Téma: Erdő – ember kapcsolata
Programok a Felső – Csevice forrásnál
13.00- 16.00 – Az erdő ajándékai címmel Szabó Miklós erdőmérnök interaktív bemutatója
12.00-tól – Kézműves foglalkozások. Bábika Játszóház
14.00 – Lóca Együttes zenés gyermekműsora „Beültettem kis kertemet” címmel
15.00 – Erdei klasszikus zenei koncert
Köszöntő: Turopoli Zsolt polgármester
Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő
Skuczi Nándor, Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke
Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára
Fellép: a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Ménesi Gergely, a Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere
16.30-tól – Séta a Tar Lőrinc Udvarház romhoz (időtartama kb. 1 óra)
Programok a Tar Lőrinc Udvarház romnál
17. 00-tól – Helyi termékek bemutatója
17.30 – Muzsikás Együttes
18.30-tól – Falusi vendéglátás, helyi étkek kóstolója
„Aranygolyók” (helyi fiatalok főzőcsoportja) és a Nyugdíjas Klub
19.00 – Erdei néptáncbemutató és táncház
Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes. Művészeti vezető Nagy Ádám
Tábortűz

Július 2. – Gyöngyöstarján – Sósirét

10.00 – Erdei sport- kerékpártúra (Indulás: Gyöngyös, Szent Bertalan templom (Fő tér) – Sósirét) Tari Tibor: 30-835-7203
10.00-tól és 11.30-tól – Fenntartható gazdálkodási példa – Szőke Mátyás szőlő és bortermelő (Széchenyi utca 68.)

Programok a Borhy Kastély kertjében, Sósiréten
10.00-tól – Helyi termékek bemutatója
10.15 – Ismeretterjesztő előadás. Dr. Csóka György: „Lepképtár” (lepkékről bizalmasan)

Gyerekprogramok:
10.30-tól – Kézműves foglalkozások: Bábika Játszóház, Varnyú Rita
11.00 – Csörömpölők Együttes interaktív zenés gyermekműsora nemcsak gyerekeknek. Művészeti vezető: Nádudvari Róbert
12.00 – Helyi étkek kóstolója, borkóstoló. Falusi vendéglátás. (folyamatos étkezési lehetőség)
13.00 – Kiállítás megnyitó. Bottyán Katalin „Fényjegyzetek” – fotók, montázsok, fotogrammok
13.30 – Erdei séta szakvezetéssel. Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök. Téma: Fenntartható erdőgazdálkodás. Erdei életközösség

15.00 – Erdei koncert – Szalóki Ági és barátai
Köszöntő: Nagy Károly Gyöngyöstarján polgármestere
16.00 – Monarchia Szimfonikus Zenekar
Művészeti vezető: Schuszter Andrea
Karmester: Werner Gábor
17.00 – Duna Művészegyüttes: „Örökkön örökké” c. előadása a tölgyfaóriás alatt
Művészeti vezető Juhász Zsolt
18.30 – Zacc Együttes

Július 3. – Mátraverebély – Szentkút

13.00 – Helyi termékek bemutatója
13.15 -17.00 – Gyermekprogramok:
Népi kézműves foglalkozás – Nagyné Márton Anikó
14.00 – Ismeretterjesztő előadás: Dr. Pálffy Géza: „A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában”. Filmvetítés és gondolatébresztő beszélgetés. (Fogadóépület)
15.30 – Erdei séta a Remete-barlanghoz. Vezeti Szabó Lajos. Téma: Erdei életközösség. Fenntarthatóság

17.00 – Erdei klasszikus zenei koncert
Köszöntő: Lóránt atya
Fellép: Vox Mirabilis Kórus (Székesfehérvár). Karnagy: Zemlényi Katica
Egri Szimfonikus Zenekar. (Karmester: Szabó Sipos Máté)
18:30 – Erdei népzenei koncert
Fellép: Pál István Szalonna és bandája. Vezeti Pál István Szalonna, az Állami Népi Együttes művészeti vezetője. Meglepetés a „Fölszállott a pávából”

muzsikal_az_erdo_kekesteto_26

Július 4. – Mátraalmás

14:00-tól – Kézműves programok gyerekeknek – Nagyné Márton Anikó
Helyi termékek bemutatója
14:00 – Ismeretterjesztő előadás a Faluházban. Dr. Tóth László ökológus: „Baglyok – az éjszaka vadászmesterei”
14:30 – Portéka Színpad bábelőadása
15:30 – Szakvezetéses erdei séta. Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök. Téma: Erdőgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata

16:30 – Erdei koncert a „Muzsikál az erdő” emlékfánál
Köszöntő: Söreg Csaba, Mátraalmásért Egyesület elnöke
Fellép: Vox Mirabilis Kórus (Székesfehérvár). Karnagy: Zemlényi Katica
17.30 – Csík János és barátai: „Úgy élni, mint a fák” (erdei színpad)
19.00 – Talamba Ütőegyüttes

Július 5. – Gyöngyöspata

10.00-14.00 – Helyi értékek bemutatása
Busa Ház – Templom út 3.
Művelődési Ház – Fő út 63.
Nekcsei Demeter Általános Iskola – Fő út 49.
Közösségi Ház – Fő út 56.
Vitéz Bernáth Ferenc Emlékház- Iskola út 3.
11.00 és 13.00 – A Kisboldogasszony-templom bemutatása Molnár Károllyal
13.30 – Molnár László festőművész Kozmosz tárlat bemutatója a Galériában
14.00 – Kerékpártúra a Templomtól a Nagyparlagra

Programok a Nagyparlagon (útvonal a településről kitáblázva, 6 km). GPS: 47.858216,19.775572
15:00-tól – Kézműves foglalkozás gyereknek Varnyú Ritával
15:00-tól – Helyi termékek bemutatója, helyi étkek kóstolója
15.00 – Erdei séta Vezeti: Dudás Béla erdőmérnök Téma: Fenntartható erdőgazdálkodás. Érkezés a koncert helyszínére. Parkolás a séta indulásánál. GPS:
16.00 – Fabók Mancsi Bábszínháza: „Tölgyfatündér”

17.00 Erdei koncertek a Nagyparlagon
Köszöntő: Hevér Lászlóné Gyöngyöspata polgármestere
Horváth László, országgyűlési képviselő
Fellép: Osso Varadinum Fúvós Együttes (Nagyvárad). Karmester: Orosz János
Dr. Agócs Gergely néprajzkutató és tanítványa Tóth Lilla (ének, hegedű) előadása
Kertész József erdész versmondó
19.00 – Falusi vendéglátás, borkóstoló („Muzsikál az erdő” borválogatás bemutatása)

muzsikal_az_erdo_kekesteto_12

Július 6. – Szurdokpüspöki

10.00-15.00 – Fenntartható gazdálkodás: hagyományos libatartás. Árpád utca 6. Gubis Ferenc makettkiállítása Szurdokpüspöki nevezetességeiről
14.00 – Ismeretterjesztő előadás (Faluház). Szabados Ildikó erdőmérnök: „Az évgyűrűk ritmusa”
15. 00 – Erdei séta néprajzi meglepetésekkel a Faluháztól a Delelő kút forráshoz (3 km) Vezeti: Szabó Lajos erdőmérnök. Téma: Erdei életközösség

16.30 – Erdei koncert a Delelő kútnál
Fellép: Man in Black Művészeti vezető: Falusi János
Dr. Szabó Irén versmondó

Programok a Pincesornál
17.00-tól – Helyi termékek bemutatója, falusi vendéglátás, helyi étkek kóstolója, nyitott pincék
17.00-tól – Népi kézműves foglalkozás Nagyné Márton Anikó és Varnyú Rita
17.30 – Balog Péter és gyermekei – családi koncert és hangszerbemutató
Köszöntő: Pintér Ervin polgármester
18.00 – Dévai Nagy Kamilla és tanítványa
19.00 – Cimbaliband. Művészeti vezető: Unger Balázs

Július 7. – Galyatető

12.00 – Helyi étkek kóstolója. „Muzsikál az erdő” menü a Turistacentrumban
14.00 – Helyi termékek bemutatója
14.00 – A „Muzsikál az erdő” Képzőművészeti pályázat eredmény hirdetése
(Grandhotel Galya, Mátra terem)
Kiállítást megnyitja Józsa Judit, a Magyar Kultúra Lovagja

14.45 – Ismeretterjesztő előadás. Turi Attila, Ybl díjas építész, az MMA rendes tagja
15.30 – Erdei séta. Indulás a Turistacentrumtól a koncert helyszínére. Téma: Fenntarthatóság. Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök

Kilátó mellett:
16.00-tól – Gyermekprogram. Kézműves foglalkozások
16.30 – Erdei koncert a 200 éves bükkfák árnyékában
Köszöntő: Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök
A Szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek Kodály-emlékműsora
Vezeti Péli Ildikó
Köszöntő: Kárpáti Árpád, NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója
Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész
Alma Latina együttes „Erdő és szerelem”
18.30 Erdei néptánc bemutató és táncház
Fellép: Nógrád Táncegyüttes. Művészeti vezető: Szabó János

Július 8. – Kékestető

10.00 – Szakvezetéses erdei séta. Téma: a Mátra természeti értékei. Fenntarthatóság.
Vezeti: Szuromi László, ny. tájegységvezető. Indulás az étteremtől
11.00 – Erdei koncert. Dobszerda. Művészeti vezető: Bíró József
10.00 – Helyi termékek bemutatója
11.00-tól – Kézműves foglalkozások Varnyú Ritával és Nagyné Márton Anikóval
12.00 – Helyi étkek kóstolója. „Muzsikál az erdő” menü az étteremben
13.00 – Kiállítás megnyitó a Kilátó panoráma teraszán. Szabó József EFIAP, AMAFOSZ fotóművész „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.”
14.00 – Ismeretterjesztő előadás. Dr. Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója: „Klímaváltozás hatásai. Válaszok a gazdálkodásban.”
14.30 – Batyuszínház – bábelőadás
15.30 – „Muzsikál az erdő” irodalmi pályázat eredményhirdetése
Értékel: Győrffy Ákos a zsűri elnöke
Vasvári Csaba színművész

16.00 – Erdei koncert az ország tetején
Köszöntő: Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere
Fellép: In Medias Brass, Junior Príma díjas rézfúvós quintett
17.30 – Kodály szellemisége a mátrai erdőrengetegben
Fassang László, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-díjas orgona és zongoraművész Szokolay Dongó Balázs, Liszt Ferenc-díjas, Príma-díjas duda, furulya, tárogató művész
19.00 – Erdei néptáncbemutató
Muzsla Néptáncegyüttes, Kísérő zenekar. Táncház

Muzsikál az erdő a Kékesen

Muzsikál az erdő a Kékesen

Július 9. Gyöngyössolymos – Lajosháza

Egyénileg látogatható programok a faluban 9-13-00:
Gyöngyössolymosi Pincemalom és molnárház bemutatása. Bemutatja Molnár Gusztáv. Gyöngyössolymos, Szabadság út 163.
Emlék és Alkotóház: „Régi idők, benne régi emberek…” helytörténeti fényképgyűjtemény. Gyöngyössolymos, Szabadság u. 234. 70/511-7210

Lajosháza:
10.00 – Erdei sportok – tájfutó verseny. Indulás a kisvasút végállomásától. Információ: Urbán Imre 06-30-525-7620, urbimre@gmail.com
10.00 – „Muzsikál az erdő”gyalogtúra. Vezeti: Asztalos Miklós, a Solymos Hagyományőrző Egyesület elnöke. Indulás a Kerekgyepről, érkezés Lajosházára
10.00 – „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás a Kerekgyepről, érkezés Lajosházára
10.00-tól – Helyi termékek bemutatója, kóstolója

Gyerekprogramok:
10.00-tól – Kézműves foglalkozások gyerekeknek: Motolla Kézműves Műhely, Fülekről
10.15 – Ringató Újvári Klárával és Gáll Viktória Emesével
11.00 – Zenthe Ferenc Színház (Salgótarján): „A vén diófa” című előadása

12.00 – Ismeretterjesztő előadás. Veres Jenő: A gombák világa, gombafeldolgozás
13.00 – Történelmi emlékképek Gyöngyössolymosról. Rédéné Német Mária, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetője
Gyöngyössolymosi Asszonykórus: Bódi Juli dalai és Palóc népdalcsokor
A Solymos Hagyományőrző Egyesület bemutatkozója. Asztalos Miklós elnök
13.30 – Fotókiállítás megnyitó a „Muzsikál az erdő” fotópályázat nyertes képeiből. Megnyitja Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja és Kalácsi René amatőr fotós, a Fotópályázat szervezője

14.00 – Erdei séta népzenei meglepetésekkel (az erdei koncert helyszínére). Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök. Téma: Az erdő nemcsak egy nélkülözhetetlen megújuló természeti erőforrás, hanem testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása
14.15 – Cicege énekegyüttes és Bukovics János mesemondó
„Mennyi sóhaj, mennyi jaj, mennyi nevetés” – történetek dalban, mesében

15.30 – Erdei koncert
Fellép: a Duna Szimfonikus Zenekar Vezényel: Deák András vezető karmester
16.30 – Vasvári Csaba színművész a „Muzsikál az erdő” irodalmi pályázat nyertes műveiből ad elő
17.00 – Erdei étkek kóstolója

17.00 – Erdei koncert
Köszöntő: Nyilasné Nádudvari Zsuzsanna polgármester
Dr. Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott
Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt vezérigazgató-helyettese
Fellép: Misztrál Együttes
18.30 – Erdei koncert
Fellép: Petruska
20.00 – Tábortűz. Borkóstoló Kaló módra

Megközelítés: Gyöngyösről erdei kisvasúttal. Autóval, kerékpárral Gyöngyössolymostól kitáblázva (7 km).

„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

www.muzsikalazerdo.hu
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
„Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés”

Muzsikál az Erdő Alapítvány

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: