Igazi kirándulóidő lesz a hétvégén – Várnak az élményekben gazdag magyar erdők!

Hétvégén napos időre számíthatunk, így aktív kikapcsolódásra is lehetőségünk lesz az élményekben gazdag magyar erdőkben. A pünkösdi hosszú hétvége számos programot tartogat minden korosztálynak: erdei futóversenyen, gyomnövénytúrán, kisvasutas utazáson vehetünk részt.

tavasz_ido

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken nagyjából a Győr-Békéscsaba vonaltól északkeletre derült, napos idő lesz legfeljebb kevés fátyolfelhővel. Ettől a vonaltól délnyugatra is sok napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, és a Dunántúl délnyugati részein helyenként zápor és néhány zivatar is kialakulhat. Utóbbiakat lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is kísérheti. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban, tág határok, 6 és 17 fok között várható. A 10 fok alatti értékek az Északi-középhegység területén és az Észak-Alföldön fordulhatnak elő, a 15 fok fölöttiek pedig a városokban, a hegyekben és délnyugaton. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

Szombaton északkeleten derült vagy gyengén felhős, száraz idő lesz. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, a Dunántúl nyugati és déli részén délutántól elszórtan, a középső országrészben néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Általában mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatarban lehet szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

Az országos előrejelzés szerint vasárnap többnyire napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. A délutáni, esti órákban elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A déli szél megélénkül, a Dunántúl északi részén meg is erősödhet, illetve zivatar idején a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között várható.

Erdei programok a következő napokban:

Hozd el a távcsöved a Zselici Csillagparkba!
2017-06-02 – Helyszín: Zselici Csillagpark
Bővebben

Sulikupa a Budai-hegységben
2017-06-02 – Helyszín:
Bővebben

Túra Aggtelek határában
2017-06-02 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Természetvédelem Hollókőn
2017-06-03 – Helyszín:
Bővebben

Pünkösdnapi futás Baktalórántházán
2017-06-03 – Helyszín:
Bővebben

Bugaci Erdészet kerékpártúrája: Pattanj nyeregbe! Kerekezz erdészekkel!
2017-06-03 – Helyszín:
Bővebben

Májusfa kitáncolás Kaszópusztán
2017-06-03 – Helyszín: Kaszói Ökocentrum
Bővebben

Gaz- és gyomnövénytúra Kövestetőn
2017-06-03 – Helyszín:
Bővebben

Pünkösd Aggteleken
2017-06-03 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Ragadozómadár-védelem Baranyában
2017-06-03 – Helyszín:
Bővebben

Sokorói Kalandok Teljesítménytúrák – 50 / 35 / 15 km
2017-06-04 – Helyszín: Nyúl – Szent István tér
Bővebben

Pünkösdölő Pityerszeren
2017-06-04 – Helyszín: Szalafő
Bővebben

Környezetvédelmi világnap
2017-06-05 – Helyszín:
Bővebben

Pünkösdi kisvasutazás a Kaszói Állami Erdei Vasúttal
2017-06-05 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Pünkösdölő a Mecsextrém Parkban
2017-06-05 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Hajókirándulás Pünkösdhétfőn a Dunán
2017-06-05 – Helyszín: Gemenci Erdei Vasút Keselyűsi Fogadóépülete
Bővebben

Környezetvédelmi Világnap a Mesztegnyői Állami Erdei Vasúttal
2017-06-06 – Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút
Bővebben

Környezetvédelmi Világnap a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-06-06 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Környezetvédelmi Világnap a Vadász Göri Erdei Iskolával (osztályoknak)
2017-06-06 – Helyszín: Kaszói Vadász Göri Erdei Iskola
Bővebben

Telihold túra a Baradla-tetőn
2017-06-09 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Utazz Holddal a Gemenci erdőben!
2017-06-09 – Helyszín: Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Bővebben

Aroma-túra az Anna-ligetben
2017-06-09 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Barangolás a Baradla-barlang tetején
2017-06-10 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2017-06-16 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Régi emberek nyomában Királyréten
2017-06-17 – Helyszín:
Bővebben

V. Husqvarna Országos Fakitermelő Verseny Orfűn
2017-06-17 – Helyszín: Orfűi Lovaspálya
Bővebben

Alpin-nap a Mecsextrém Parkban
2017-06-17 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Sasrét kincsei – Túra a sasréti Biedermann pincéhez
2017-06-17 – Helyszín:
Bővebben

Éjszaka a karszton – szentjánosbogarak nyomában Aggteleken
2017-06-17 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Hármashatár csillagtúra
2017-06-18 – Helyszín:
Bővebben

 

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: