116 éves a Zselici Csühögő – Kisvasúti nap Almamelléken

Mint minden évben, a Mecsekerdő Zrt. idén is május második szombatján szervezi meg a nagyszabású családi rendezvényként ismert kisvasúti napot, amely kiváló alkalmat kínál e sajátos közlekedési eszköz felfedezésére.

PLAKAT_kisvasutinap2017-1s

A Biedermann báró által 1901-ben létrehozott vonal valóban kuriózum – a hazánkban található két 600 mm-es nyomtávolságú kisvasút egyike közlekedik Almamellék és Sasrét között, szerelvényei fél óra alatt teszik meg a mintegy 7 km hosszú utat. A sínpár nádasokkal szegélyezett halastavak mellett halad, utazás közben gyönyörködhetünk a jellegzetes, lankás zselici dombokban, a csodás sasréti erdőkben, és köszönthetjük az itt-ott felbukkanó szarvasokat és vízimadarakat is.

A matuzsálemi korú Zselici Csühögő 116. születésnapján, május 13-án szombaton reggeltől estig szállítja utasait. A programok nagy része a sasréti Kikerics Erdészeti Erdei Iskolában és környezetében zajlik, ahol kicsik és nagyok is megtalálják az érdeklődésüknek megfelelő szórakozást.

Délelőtt zsebpecás horgászversenyre lehet nevezni, és vérbeli vadászkutyákkal ismerkedhetünk. Délben felharsan a vadászkürtök hangja, majd solymász bemutató és kora délután a Grimask Színház szórakoztató bábelőadása várja a vendégeket. Erdei iskolás kézműves foglalkozások az oktatóteremben, arcfestés, interaktív játékok, rejtvények, pónifogat és lovagoltatás, íjászat, légpuskalövészet lufira, erdei kincskeresés és tanösvényi szakvezetés, és a Mecsextrém Park játékai is színesítik a programot, valamint megkóstolhatjuk a Naturalé gyümölcsleveit és válogathatunk a népi kézművesek portékái között. A 16 órakor kezdődő tombolasorsoláson értékes Mecsekerdő utalványokkal gazdagodhatnak a szerencsés résztvevők!

A Sasrét Vendégházban az Országos Vérellátó Szolgálat 12-15 óráig véradást is szervez, fontos megjegyezni, hogy a részvételhez – az azt megelőző bőséges étkezés és folyadékfogyasztás mellett – személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya is szükséges.

A rendezvényen való részvétel és a programok ingyenesek, a kisvasúti jegy ára felnőtteknek 700, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 400 forintos áron válthatóak, és a menetjegy aznap két utazásra vehető igénybe.

Menetrend:

  • Indulás Almamellékről: 9.05, 10.20, 11.40, 13.30 14.50, 16.15, 17.40
  • Indulás Sasrétről: 9.45, 11.00, 12.50, 14.10, 15.30, 17.00, 18.20

Programok Sasréten:

  • 9-11h Zsebpecás horgászverseny
  • 11h Vadászkutyás bemutató
  • 12h Vadászkürtös bemutató
  • 13h Solymász bemutató
  • 14h Grimask Színház bábelőadása
  • 16h Tombolasorsolás
  • Kézműves foglalkozások, arcfestés, interaktív játékok
  • Íjászat, légpuskalövészet, lovaglás
  • Erdei kincskeresés és tanösvényi szakvezetés
  • Véradás és szűrővizsgálatok
  • Mecsextrém Park játékok
  • Naturalé kóstoltatás

PLAKAT_kisvasutinap2017-1

(Mecsekerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: