Felhős idő lesz a hétvégén – Erdei programokat ajánlunk

Annak ellenére, hogy a hétvégén felhős, szeles időre kell számítanunk, az élményekben gazdag magyar erdők számos programmal várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. A húsvéti nyuszi ellátogat erdőre, mezőre is, hogy kisvasutazással, tojáskereséssel színesíthessük az ünnepet. Irány a természet!

felho

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a közepesen felhős éjszakát követően a sok gomoly- és fátyolfelhő mellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is lesznek, de csak helyenként – elsősorban az ország nyugati és keleti szélein – lehet gyenge záporeső. A délnyugati területek kivételével napközben megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között valószínű, de északon, északkeleten ennél kissé hidegebb is lehet. Az ország keleti felén akár több helyen is lehet gyenge, rövidebb ideig tartó talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, a déli határ mentén lesz a legmelegebb.

Szombaton erősen megnövekszik a felhőzet, főként az ország déli felén várható eső, záporeső. A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Az országos előrejelzés szerint vasárnap kezdetben borult lesz az ég, majd napközben felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Elszórtan valószínű záporeső. Az északnyugati szél főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű.

Hétfőn változóan felhős, többnyire gomolyfelhős lesz az ég napos időszakokkal, elszórtan záporokkal. Este növekszik meg nyugat felől erősen a felhőzet. Az északnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Erdei programok a következő napokban:

Éjszakai Kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-04-14 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Húsvéti kincskeresés Aggteleken
2017-04-14 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Húsvéti Portanyitogató Szalafőn
2017-04-14 – Helyszín: Szalafő
Bővebben

Húsvéti nyuszijárat az Almamelléki Kisvasúton
2017-04-14 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Csillagséták nemzeti parkjainkban – Szilvásvárad
2017-04-14 – Helyszín:
Bővebben

Húsvéti expressz a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal
2017-04-15 – Helyszín: Csömödéri Állami Erdei Vasút
Bővebben

Húsvéti kisvasutazás a Kaszói Állami Erdei Vasúttal
2017-04-15 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Szalamandra játszóház Aggteleken
2017-04-15 – Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park
Bővebben

Húsvét a Hortobágyon
2017-04-15 – Helyszín: Hortobágy
Bővebben

Húsvét a Kecskeméti Vadaskertben
2017-04-15 – Helyszín: Kecskeméti Vadaskert
Bővebben

A Bükk élővilága – Játékos állatfelismerő verseny
2017-04-15 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Húsvéti tojáskeresés a Mesztegnyői Erdei Vasúttal
2017-04-15 – Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút
Bővebben

Pityerszeri húsvétváró
2017-04-15 – Helyszín:
Bővebben

Húsvéti tavaszvárás a Bivalyrezervátumban
2017-04-15 – Helyszín: Bivalyrezervátum Kápolnapuszta
Bővebben

„Ugraszd ki a nyulat a bokorból!” – Húsvét a Körösvölgyi Állatparkban
2017-04-16 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Nyuszivonatok a Bükkben és a Mátrában
2017-04-16 – Helyszín: Szilvásváradi Állami Erdei Vasút
Bővebben

Húsvét a Hortobágyi Madárparkban
2017-04-16 – Helyszín: Hortobágyi Madárpark
Bővebben

Nosztalgia a Királyréti Erdei Vasúttal – Útnak indul Morgó
2017-04-16 – Helyszín: Királyréti Erdei Vasút
Bővebben

Húsvét a Szegedi Vadasparkban
2017-04-16 – Helyszín: Szegedi Vadaspark
Bővebben

Keresd a húsvéti tojást a Bagolyvár Vadasparkban!
2017-04-17 – Helyszín: Bagolyvár Vadaspark
Bővebben

Húsvéti tojáskeresés a Pákozd-Sukorói Arborétumban
2017-04-17 – Helyszín: Pákozd-Sukorói Arborétum
Bővebben

Húsvéti tojáskeresés a Mecsextrém Parkban
2017-04-17 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Zöld programok a Bükkben a Föld Napján
2017-04-18 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Húsvét a Nyírjesi Füvészkertben és Vadasparkban
2017-04-18 – Helyszín: Nyírjesi Fűvészkert és Vadaspark
Bővebben

Föld Napja az egri Érsekkertben
2017-04-21 – Helyszín: Eger – Érsekkert
Bővebben

Éjszakai Kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-04-21 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Föld Napja a Vadász Göri Erdei Iskolában
2017-04-21 – Helyszín: Kaszói Ökocentrum
Bővebben

Föld Napja Salgótarjánban
2017-04-21 – Helyszín: Baglyaskő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont
Bővebben

Föld napja
2017-04-22 – Helyszín:
Bővebben

Föld Napja a Soproni Parkerdőben
2017-04-22 – Helyszín: Soproni Parkerdő
Bővebben

Kisvasutazás és túranap a Föld Napja jegyében Kaszón
2017-04-22 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Föld napi madárgyűrűzés, rovarmegfigyelés a Tiszaigari Arborétumban
2017-04-22 – Helyszín: Tiszaigari Arborétum
Bővebben

Föld napi túra a Nagy-Szénáson
2017-04-22 – Helyszín: Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal
Bővebben

Falutúra akadályversennyel Piliscséven
2017-04-22 – Helyszín: Piliscsévi Művelődési Ház
Bővebben

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – Föld napi kvíz játék – Mecsextrém Park
2017-04-22 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Erdészeti túra a Kelet-Mecsekben
2017-04-22 – Helyszín:
Bővebben

Kaptárkő-túra Cserépváralja környékén
2017-04-22 – Helyszín: Cserépváralja, Turisztikai Fogadóközpont
Bővebben

Tekerj a Földért! Kerékpáros túra a Körös-ártérben
2017-04-22 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

5. Auriga Erdei Futóverseny
2017-04-23 – Helyszín:
Bővebben

Föld Napja a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban
2017-04-23 – Helyszín: Diósjenői Erdei Szabadidőpark
Bővebben

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: