Újra látogatható a tihanyi Őrtorony kilátó

Lekerült a lánc a csodakilátóról, új parkolóval és új útvonalakkal várják a kirándulókat. Vagyis újra látogatható a tihanyi Őrtorony kilátó, miután az építményre véglegesen érvényes fennmaradási és egyben használatbavételi engedélyt adott ki az illetékes hivatal – értesült a Balatontipp.hu.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A tavaly év végén átadott tihanyi Őrtorony kilátót ugyanis azért zárták le március közepén, mert a jogerős építési engedély ellen kifogást nyújtott be egy helyi civil szervezet (Sajkodért Egyesület), melynek kapcsán az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. A 16 és fél méter magas kilátót a Bakonyerdő Zrt. építette a tihanyi önkormányzattal közösen az Apáti-hegyen, ahonnan az apátság, a félsziget tavai, és a Balaton is látható.

A Bakonyerdő Zrt. a lezárás után közölte, hogy a kilátó a tervek szerint épült meg, biztonságos, megfelel a legmodernebb elvárásoknak, és az építménnyel kapcsolatban semmilyen műszaki probléma nem merült fel. Tihany sajkodi településrészének ingatlantulajdonosai azonban tavaly ősszel azért háborodtak fel, mert parkoló és kerülő út biztosítása nélkül „szabadították rájuk” a kilátó generálta turistaforgalmat, ami már a szezon beindulása előtt komoly terhet jelent a környék utcáinak – írta akkor a Népszava.

Tihany, 2016. november 2. A Tihanyi apátság és a Balaton látképe az újonnan átadott Õrtorony kilátóból Tihanyban 2016. november 2-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A helyi önkormányzat képviselő testülete a napokban döntött arról, hogy a sajkodi belső utcákból kitiltják az idegen autók forgalmát, csak az ott ingatlannal rendelkezők kapnak két-két autóra érvényes behajtási engedélyt. Az alsó utcán, a sajkodi strand parkolójáig vezetőig Sajkodi soron továbbra is szabadon lehet közlekedni, de parkolásra ezt sem szabad használni – írja a Balatontipp.hu azzal kiegészítve mindezt, hogy a kilátó megközelítéséhez az egyik kiemelt parkolóhelyet a Tihany községbe vezető bekötőút csatlakozásánál találjuk, míg a másikat a Belső-tó délkeleti sarkánál, a Major utca végén, a horgászház mellett.

(travelo.hu; balatontipp.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: