Közel egymilliárdos beruházásból új látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál

Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is.

kisbalaton

A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakítását és a Diás-szigeti Fekete István Emlékhely fejlesztését Keszthely – Fenékpusztán bejelentő pénteki sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kifejtette: a korábbi európai uniós fejlesztési ciklusban 16 ökoturisztikai létesítményt újítottak fel és 53 új létesítménnyel gazdagodott Magyarország. A mostani ciklusban is folytatódnak a beruházások, csupán a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 4,5 milliárd forint értékben épülnek bemutatóközpontok, köztük közel egymilliárdból a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán.

Az államtitkár kifejtette: országszerte 800 ökoturisztikai létesítmény működik Magyarországon, ebből 343 részben vagy egészben a nemzeti parkok kezelésében van. A kutatások szerint a közeljövőben az ökoturizmus lesz a legdinamikusabban fejlődő ágazat, s miután a mai fiataloknak már kevés, ha “kifakult bundájú kitömött állatokat és szúette vitrinekben megsárgult papírokat” láthatnak egy kiállításon, ezért a legkorszerűbb, interaktív elemekkel kell a figyelmüket felkelteni. V. Németh Zsolt úgy fogalmazott: ezért is fontos ez a beruházás, mert a Kis-Balaton a hazai természetvédelem bölcsőjének számít, melyhez gyerekkorunk óta kötődünk Fekete István regényeinek helyszíneként.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), Zala megye fejlesztési biztosa arról beszélt, hogy a Kis-Balaton ökoturisztikai fejlesztése Keszthely térségének, Zala megyének és a Balaton-felvidéknek is különösen fontos. Nagy lépés lesz, ha a Kis-Balatont korszerű eszközökkel lehet majd bemutatni, de a látogatóközpont a vízi- és kerékpársportnak, sőt Zalakaros és Hévíz közelségében a családi programoknak is új lehetőséget teremt.

A beruházást ismertetve Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: az igazgatóság 14 bemutatóhelye közül három veszprémi helyszínen működik látogatóközpont, amelyekhez most az eddigi legnagyobb beruházással társul a kis-balatoni. Az összesen 958 millió forintos beruházáshoz 950 milliót nyert a nemzeti park, s a tervek szerint az idei első félévben megkezdődik a kivitelezés, amelyet 2018 végén, 2019 tavaszán avathatnak fel. A jelenleg évente 5-10 ezer látogatót fogadó területen legalább 30 ezer vendégre számítanak az egész éves nyitva tartás során. A 76-os főút mentén, Keszthely és Sármellék között, 250 méterre a főúttól olyan épület készül, amelyben az interaktív kiállításon kívül mozi és előadóterem, bolt, illetve büfé is lesz. A megújuló energiaforrásokkal működtetett, zöldtetős, hidat formázó létesítményhez kapcsolódóan vízi és szárazföldi tanösvény, játszótér is készül, illetve felújítják Fekete István emlékhelyét és a Matula-kunyhót – sorolta Puskás Zoltán.

(MTI/FM Sajtóiroda)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: