A nagy szarvasbogár lett az év rovara 2017-ben

Az év rovara 2017-ben az internetes szavazás végeredményeként a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) lett. 

Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény) és Vig Károly (Savaria Múzeum)

Tudományos neve és rendszertani besorolása

A nagy szarvasbogár tudományos neve Lucanus cervus (Linnaeus, 1758). Tudományos (latin) nevének első szava (a genusznév) „Lucaniában élőt” jelent, a második szó (a faji jelző) jelentése “szarvas”. (Lucania nagyjából a dél-olaszországi Basilicata tartomány területét jelölte az i.e. 3–1. században. A Lucanus név az idősebb Plinius nagy művében, a Naturalis historia-ban olvasható először. A zoológiai nevezéktan számára érvényes genusznévként Giovanni Antonio Scopoli vezette be 1763-ban.)

Besorolása az állatok rendszerében a következő:

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda). Osztály: Rovarok (Insecta). Rend: Bogarak (Coleoptera). Alrend: Mindenevő-bogarak (Polyphaga). Családsorozat: Ganéjtúrószerűek (Scarabaeoidea). Család: Szarvasbogárfélék (Lucanidae). Genusz: Lucanus.

A nagy szarvasbogár köznapi neve különböző nyelveken

Albán: kacadreni
Angol: stag beetle
Bolgár: бръмбарът рогач
Cseh: roháč obecný
Dán: eghjort
Eszperantó: cervoskarabo
Finn: tamminkainen
Francia: lucane cerf-volant (a hím), grande biche (a nőstény)
Görög: ελαφοκάνθαροσ
Holland: groot vliegend hert
Horvát: obični jelenak
Héber: איילית
Japán: ヨーロッパミヤマクワガタ
Lengyel: jelonek rogacz
Német: Hirschkäfer
Norvég: eikehjort
Olasz: cervo volante
Orosz: жук-олень
Perzsa: شاخ گوزنی لوکانوس کروس
Portugál: vaca-loura
Román: rădaşca
Spanyol: ciervo volante
Svéd: ekoxe
Szerb: јеленак
Szlovák: roháč veľký
Szlovén: veliki rogač
Ukrán: жук-олень

Rokonsági köre

A szarvasbogárfélék családjából eddig mintegy 1300 fajt ismerünk, melyek többsége a Föld trópusi területein honos, messze a legnagyobb számban Délkelet-Ázsiában; a mérsékelt övben a fajok száma kevesebb. Európában 14 faj fordul elő, Közép-Európában 7.

Magyarországon 6 faj él: a nagy szarvasbogáron kívül a kis szarvasbogár (Dorcus parallelipipedus), a tülkös szarvasbogár (Sinodendron cylindricum), a szőrös szarvasbogár (Aesalus scarabaeoides), a nagy fémesszarvasbogár (Platycerus caprea) és a kis fémesszarvasbogár (Platycerus caraboides). E fajok megjelenésükben erősen különböznek a nagy szarvasbogártól.

Külalakja

A nagy szarvasbogárra az ivari kétalakúság (szexuális dimorfizmus) jellemző: a hím és a nőstény megjelenése látványosan eltér egymástól.

A hím testhossza a rágókkal együtt 30–80 mm, de ritkán ezt meghaladhatja. Teste barnásfekete, de szárnyfedői és rágói fényes sötét vörösbarnák. A jól fejlett hím szarvasbogarat semmilyen más magyarországi bogárral nem lehet összetéveszteni, ugyanis agancsszerű rágója hatalmasra nőtt: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Fejét hátul taréjszerűen kiemelkedő léc keretezi, emiatt a feje szélesebb még az előtornál is. Homlokán is harántirányú léc húzódik. Csápja „térdes”, vagyis első íze erősen megnyúlt, majdnem olyan hosszú, mint az összes többi íz együttvéve; az utolsó ízek aszimmetrikusan kiszélesedtek (lemezesek), így a csáp nyeles fésűre emlékeztet. Elülső lábszárai hosszúak, karcsúak, gyengén fogazottak. A kisebb hímek rágója és feje nem csak méretében, hanem arányaiban is kisebb, mint a nagyobbakon; minél kisebbek a hímek, annál inkább hasonlítanak a nőstényekhez.

A nőstény teste 25–50 mm hosszú. Rágója sokkal kisebb, mint a hímé, egyáltalán nem nagyobbodott meg. Feje jóval keskenyebb az előtornál, lécek nem keretezik. Elülső lábszárai ásásra alkalmasak: rövidek, szélesek, és a külső szélükön 4–6 hegyes és széles fog sorakozik.

A lárva más lemezescsápú bogarak (pl. ganéjtúrók, cserebogarak, virágbogarak) lárvájához hasonlóan C-betű alakúan görbült pajor. Nagysága a bábozódás előtt nagyobb hüvelykujjnyi. Szelvényeinek hátlemezeit nem osztják barázdák harántredőkre (ez megkülönbözteti más lemezescsápú-családok pajorjaitól). Ciripelőkészüléke van, amely a középső csípő hátulsó oldalán lévő szemölcssorból és a hátulsó tompor elülső részén lévő recés dudorok sorából áll. A lárvák rövid (1 másodpercig tartó), 11 kHz frekvenciájú hangot adnak ki. Mivel hallószervet nem találni rajtuk, a hang valószínűleg a közegükben élő más rovarlárvák elriasztására szolgál, nem a fajon belüli kommunikációra.

Elterjedése

A nagy szarvasbogár Európában kelet-nyugati irányban előfordul Dél-Angliától az Urálig és a Kaukázusig, észak-déli irányban Dél-Svédországtól a Földközi-tengerig. Az európai országok közül soha nem is élt Izlandon, Norvégiában, Finnországban, Írországban és Máltán. Észtországból és Dániából kipusztult. Az Appennini-félszigetnek csak az északi felében fordul elő; hiányzik továbbá Korzikáról, Szardíniából, Szicíliából és a Baleári-szigetekről. Európán kívül megtalálható Törökországban, Izraelben, Szíriában, Libanonban, Iránban és Kazahsztánban is. Nyugat-Európa és Északkelet-Európa legtöbb államában erősen visszaszorult, ez az 1970 előtti és utáni előfordulási adatok összehasonlításával jól bizonyítható.

Magyarországon a hegy- és dombvidékek tölgyeseiben potenciálisan mindenütt előfordul, és ahol legalább középkorú erdők vannak, valóban meg is található. Elvétve a bükkösök zónájában is felbukkan. Az Alföldön a folyómenti keményfaligetekben helyenként gyakori, a Tiszántúl más részein azonban nagyon szórványos, hiszen ott az erdők nagyon megfogyatkoztak. Gyakorlatilag hiányzik a Duna–Tisza köze és a Nyírség homoki tölgyeseiben, de a Szatmár-Beregi-síkon már megtaláljuk.

Élőhelye

A nagy szarvasbogár a kontinentális Európában – Magyarországon is – erdőkben, illetve kötött talajú fáslegelőkön és fáspusztákon él, valamint parkokban és arborétumokban, amelyek a hajdani keményfaligetek (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) maradványait őrzik öreg kocsányos tölgyek formájában. Az erdőkben a ritkásabb, ligetes részeket és az erdőszéleket kedveli. Nagy-Britanniában nagyrészt településeken és azok környékén fordul elő (városi kertekben, városi parkokban és sövényekben).

Élettartama

Az imágók élettartama októbertől (amikor a bábból átalakulnak imágóvá) júliusig 10 hónap, de ennek nagy részét a föld alatt töltik; az aktív időszakuk a hímeknek csak 4–5 hét, hiszen a párosodás után elpusztulnak. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban halmozódhatnak fel az évek során. Ilyen “szarvasbogár-temetőkre” főleg nagy, idős tölgyfák alatt bukkanhatunk, különösen, ha a fák kevesen vannak és szétszórtan állnak (például fáslegelőkön vagy parkokban). A nőstények több nappal, néha néhány héttel is túlélik a hímeket. Ilyenkor azonban már a föld alatt tartózkodnak, ahol petét raknak, és legtöbbször nem is jönnek többé a felszínre, ezért nőstények maradványaira sokkal ritkábban bukkanhatunk.

A lárvák fejlődési ideje a kontinensen legalább 4, általában 5 év, de szűkös táplálékforrás esetén 6 évre is kitolódhat. Nagy-Britanniában és más, kevésbé fagyos telű országokban, illetve kisebb egyedek esetén 3 évre csökkenhet.

Ha tehát egy szarvasbogár élettartamát a peterakástól az imágó haláláig egy órának tekintenénk, a szabadban látható, aktív imágóra eső idő csupán 4–5 perc lenne.

Táplálkozása

Az imágók nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak a fák sérüléseiből kifolyó erjedt nedvet nyalogatják fel a szőrös alsó ajkukkal. A nőstények a rágójukkal maguk is előidéznek sérüléseket, a hímeknél ezt nem figyelték meg. Kifolyó fanedv hiányában túlérett gyümölcsök (leginkább a rajzásuk idején érő cseresznye) nedvével is beérik. Fogságban bármilyen cukros folyadékot elfogadnak, különösen, ha abban alkohol is van, de az alkohol kedvezőtlenül befolyásolja az aktivitásukat és a termékenységüket. Vörösboros palackcsapdák gyakran fogják a szarvasbogarakat is.

A pajorok tápláléka az elhalt, fehéren korhadó faanyag, mely lehet mélyen a földbe ágyazott fatörzs, de leginkább tuskók vagy eleven fák elhalt gyökere. Pajorokat találtak azonban már 1felszínen heverő törzsekben, kerítésoszlopokban, vasúti talpfákban, kéreg- és fűrészporhalmokban, sőt komposzthalmokban is. A szarvasbogarat a tölgyesekre jellemző fajnak tartják, de nála is megfigyelhető az a táplálékváltás, ami az orrszarvúbogárnál (Oryctes nasicornis): az előnyben részesített tölgyek mellett a szarvasbogarak kezdenek rátérni más fafajokra, például füzekre és gyümölcsfákra is. Nagy-Britanniában már több mint 60 fa- és cserjefajról mutatták ki (köztük nem őshonos dísz- és haszonfákról is), hogy táplálékot nyújthat a szarvasbogár lárváinak, és a felmért fáknak csak 10–20 százaléka volt tölgy. A tölgyek aránya azonban a kontinensen jóval több, mint 50 százalék.

Szaporodása, egyedfejlődése

A nőstény a párzás után 2 héttel 20–50 centiméter (legfeljebb 1 méter) mélyre beássa magát a földbe ott, ahol a lárvák fejlődéséhez alkalmas faanyagot talál. A táplálékforrás mellé kisebb csomókban (15–36) lerakja 50–100, nagyjából 3 milliméter átmérőjű petéjét. A rágóival felaprított, és a lebontáshoz szükséges gombákkal beoltott korhadékból minden egyes petének kis üreges labdát készít, melynek ürege pont akkora, hogy az érő pete, miközben vizet felvéve megduzzad, a végén pontosan kitöltse azt.

A petékből 3–5 hét múlva kelnek ki a pajorok. A lárvastádiumok száma 3 (Nagy-Britanniában azonban legtöbbször 5). A kikelő lárvák először elfogyasztják a pete körüli labdát, később térnek át az elhalt fára. (A cellulózt a szimbionta gombák segítségével bontják le, mint más fafogyasztó lárvák esetében is). A tuskók, elhalt gyökerek minősége (nedvességtartalma és gombafonalakkal való ellátottsága) igen fontos a lárvák fejlődési ideje és a kikelő imágók fejlettsége szempontjából.

Ellentétben a többi közép-európai szarvasbogárfajjal, a nagy szarvasbogár lárvája nem magában a fában bábozódik, hanem azt elhagyva a talajba vonul. Ekkortól nem táplálkozik többé. Ott 6 hét alatt tojás nagyságú bábkamrát (kokont) készít földből és korhadékból; a hímek természetesen sokkal nagyobbat, hiszen a bábállapotban maguk alatt, hátrafelé tartott rágójukat az átalakuláskor előre kell nyújtaniuk. A bábkamra 15–20 (kivételesen akár 50) centiméter mélyen található a földben, a tuskóktól 50–80 centiméterre; a nőstényeké mélyebben, mint a hímeké. A kamra légáteresztő falának vastagsága a 20 millimétert is eléri.

További egy hét alatt a pajor kiüríti a béltartalmát (mely továbbra is tartalmazza a szimbionta gombákat), és antibiotikus hatású váladékkal együtt sima “vakolattá” alakítja. Fontos, hogy a fal tényleg nagyon sima legyen, és az üregben ne maradjon semmilyen törmelék, mert a legkisebb egyenetlenség is az imágó torzulásához vezet a bábból való kikeléskor.

A bábozódás júliusban történik, fél óra alatt: a lárva bőre a hátán felhasad, és alatta már készen van az eleinte még szinte áttetszően fehér báb. A bábállapot nagyjából 6 hétig tart, közben a kültakaró egyre sötétebb lesz. A báb potroha valamelyest mozogni képes, így a báb időnként átfordul, hogy ne mindig ugyanazon az oldalán feküdjön. A bábból nyár végén kikelnek az imágók (nagyjából egy óra alatt). A frissen kikelt nőstény imágó órákon át sepregető mozdulatokat végez a potroha végéből, miközben folyadékcseppeket bocsát ki: a bábkamra felpuhított falából így veszi fel a lárva által ott elhelyezett gombákat speciális tárolószervébe, a mikangiumba.

Az új imágók kültakarója eleinte halvány és puha, majd egy hét alatt megsötétül. Az egész telet a bábkamrában töltik. Április-májusban rágójukkal feltörik az addigra már részben lebomlott bábkamrát, függőleges folyosón át felásnak közvetlenül a felszín alá, és ott várják a megfelelően meleg estét, amikor a felszínre bújhatnak. A hímek május közepe táján bukkannak elő, a nőstények május-június fordulóján.

Aktivitása

A nagy szarvasbogarak csak akkor repülnek, ha a hőmérséklet meghaladja a 11 °C-ot. Leginkább fülledt, meleg napokon alkonyatkor és este, kivételesen már délután is szárnyra kelnek. A repülés mindig valamilyen magas helyről – fáról vagy bokorról – indul. A repülések júniusban a leggyakoribbak, de ha a június hűvös és esős, csak néhány napra korlátozódnak. A májusban megjelenő imágók még, a júliust is megérők már nem repülnek.

A nőstények általában csak egyszer repülnek, a párzás után; ilyenkor a peterakóhelyet közelítik meg repülve, majd a földön gyalogolva. A legnagyobb távolság, amelyre a saját kikelési helyüktől eljutottak, 763 méter volt, a leghosszabb egybefüggő repülés távolsága pedig 701 méter.

A hímek nappal kevésbé rejtőznek el, mint a nőstények, gyakrabban láthatók a fatörzseken és az ágakon. Többször és nagyobb távolságokra repülnek a szaporodásra kész nőstényeket keresve – valószínűleg feromonösvényeket követve –, és csak keveset gyalogolnak a földön. A legnagyobb távolság, amelyre eljutottak a világra jövetelük helyétől, 2065 méter volt, a legnagyobb egybefüggő repülés hossza pedig 1720 méter.

A génáramlást tehát a hímek biztosítják, de erre csak akkor képesek, ha a meglévő tenyészhelyek 2 kilométer sugarú körön belül találhatók. Új tenyészhelyek betelepítése azonban a nőstények terjedési képességétől függ, ami viszont nem haladja meg az 1 kilométert. Ha tehát egy elszigetelt állomány távolsága más tenyészhelyektől több mint 2 kilométer, nagy a veszélye a lokális kihalásnak, amely után a szarvasbogár nem képes visszatelepedni a korábban lakott területre.

A hímek a rágóikkal verekednek: a felek megragadják egymást az agancsukkal, és némi dulakodás után a győztes lehajítja a vesztest az ágról, a kifolyó fanedvről vagy a nőstényről. A rágók fogai által szúrt kerek lyukak gyakran láthatók a szarvasbogarak szárnyfedőin, illetve letépett lábfejek vagy szárnyfedők is jelzik a csatákat. A hím párzáskor a lefelé fordított rágóival fogja le a nőstényt.

Mi veszélyezteti a nagy szarvasbogarat?

A nagy szarvasbogarat leginkább az élőhelyeinek fogyatkozása veszélyezteti, Európa északnyugati részén leginkább emiatt ritkult meg vagy tűnt el. Fejlődéséhez nagy mennyiségű elhalt, elsősorban földben lévő faanyag szükséges, amely a gazdasági célból művelt erdőkben kevés, ha a fák nem érnek el idős kort, illetve ha az erdőfelújítás során a tuskókat is eltávolítják.

Az egyes populációk elszigetelődése – akár csak 2–3 kilométernél nagyobb távolsággal – a nagy szarvasbogár lokális kihalásához vezethet.

Az imágókat sokféle állat fogyasztja; legfontosabb ragadozói a varjúfélék (főleg a szarka és a szajkó), illetve a róka. A lárvákat legnagyobb mennyiségben a vaddisznó és a borz pusztítja. E fajok túlszaporodása tehát a szarvasbogár állományára negatív hatást gyakorol.

A szarvasbogár látványos rovar, amelyet a gyűjtők is kedvelnek. Magyarországon – engedély nélkül – gyűjtött szarvasbogarak néha felbukkannak külföldi rovarbörzéken is.

Mit tehetünk a szarvasbogarakért?

A szarvasbogár védelmét elsősorban a tenyészhelyek biztosítása szolgálja. Ennek érdekében kerülni kell a tuskók eltávolítását az erdőkből, illetve hagyni kell, hogy az erdőben jelentős számban legyenek olyan idős fák, amelyeknek a gyökérzete részben már pusztulásnak indult.

A szarvasbogár fennmaradását segíti a szálaló erdőművelés, a lékek, a tisztások, a hagyásfák és a tanúfák megőrzése – tehát minden olyan tevékenység, mely változatos korcsoportstruktúrát, illetve ligetes, napsütéses-árnyékos foltokkal mozaikos erdőképet hoz létre.

A vaddisznók illetve a varjúfélék gyérítése a szarvasbogarak fennmaradására is jótékonyan hat.

Alkalmas körülmények között “szarvasbogárnevelőket” is lehet készíteni. Ezek különböző elrendezésben felhalmozott és részben földbe süllyesztett farönkökből állnak, melyekkel kapcsolatban Maria Fremlin közöl ötleteket és tapasztalatokat. Úgy tűnik, ezek eddig igen mérsékelt sikerrel kecsegtetnek, annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában egészen váratlan helyeken is megélnek szarvasbogarak. A földben hagyott tuskóknál és a hozzájuk kapcsolódó elhalt gyökereknél nincs, ami jobban megfelelne a nagy szarvasbogárnak.

A nagy szarvasbogár Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Egyben Natura 2000 jelölőfaj (közösségi jelentőségű faj) is.

A nagy szarvasbogár az európai kultúrtörténetben

A szarvasbogár már a korai keresztény ikonográfiában is megjelent a Krisztus személyével összefüggő ábrázolásokban. Az első ismert szarvasbogár-ábrázolás a 14. század utolsó éveiben készült. Giovannino de Grassi (1340/50–1398) ekkor illusztrálta Giangaleazzo Visconti imádságos könyvét. A Teremtésnek a Szűz virradati imáját kísérő ábrázolása különféle állatoktól nyüzsög, közöttük egy felemelkedni készülő, kitárt szárnyú szarvasbogarat látunk. Megjelenítése ebben az áhítattal átitatott képben nem a véletlen műve, hiszen itt Krisztust segítő szimbólumként jelenik meg. Feltehető, hogy ez a támogató szerep pusztán a szarvasbogarak rágója és a szarvasok agancsa közötti hasonlóságon alapul. A korai keresztény szimbolikában, részben antik gyökerű hagyományként, a szarvasok szent állatnak számítottak, mert eredményesen tudnak küzdeni a kígyók ellen.

 

A 15. században különösen a német nyelvterületeken találkozhatunk a szarvasbogarak ábrázolásával. Talán Dürernek köszönhető, hogy a szarvasbogár bevonult a festők jelképtárába. A bogárról készült 1505-ös tanulmánya a természetet éles szemmel megfigyelő, mélyen vallásos ember alkotása. Dürer akvarellje hosszú időn át szolgált modellként a következő festőgenerációk alkotásaihoz, amelyet vagy szolgaian másoltak vagy inspirációt merítettek belőle. Dürer tanítványa, Hans Hoffman (1530 körül–1591 körül) kétszer is lemásolta Dürer szarvasbogarát.

 

A magyar vonatkozásai miatt Hoefnagel mesternek nevezett Georg Hoefnagel, vagy másképp Joris Hoefnagel (1542–1601) két tanulmányban is megörökítette a rovart. Fia, Jacob Hoefnagel 1592-ban Frankfurtban adta ki az Archetypa studiaque patriis Georgii Hoefnagelii című metszetgyűjteményt. A kollekció 48 rézmetszetű táblán növényeket, ízeltlábúakat, puhatestűeket mutat be, amelyek az édesapa élő példányokon tett megfigyelései nyomán Jacob metszett rézbe.

Hosszú ideig a szarvasbogárhoz pozitív tartalmak kapcsolódtak: Krisztus jelképeként a gonoszon diadalmaskodó szimbólumként jelent meg. Később a német festők csendéletein, máig inkább csak sejthető okok miatt, magát az ördögöt, a krisztusi világra támadó gonoszt testesítette meg. Mindez azzal függhetett össze, hogy az északi német hitvilágban a szarvasbogár a tűz terjesztőjeként jelent meg, rágói között izzó fadarabot cipelve.

Vegyük például alaposan szemügyre Georg Flegel festményét. A terített asztalon egy talpas pohárban bort, hagymát, kenyeret, egy korsót, halat és szarvasbogarat látunk. A szarvasbogár támadó pózban a hal felé fordul. (Jellemző, hogy Flegel a festményein és akvarelljein, de számos más festő is, a szarvasbogarat közel ugyanabban a pózban ábrázolta.) A pohárban lévő bor és a kenyér az eukarisztia, az úrvacsora jelképe. A kenyér az utolsó vacsorán szétosztott cipóra is utal, vagyis Krisztusnak az emberiségért hozott áldozatára. A hal szintén Krisztusra utaló jelkép. A festményen a szarvasbogár a krisztusi békét fenyegető gonoszként, az ördögként, Krisztus ellentéteként jelenik meg.

 

Szarvasbogárral díszített pompás ötvösmunkákat is ismerünk. Wenzel Jamnitzer (1507/1508–1585) Nürnbergben dolgozó aranyműves, rézkarcmetsző és nyomatokat készítő volt egy személyben. Vázáit, ékszeres dobozait a legnagyobb műgonddal, az itáliai reneszánsz jegyében készítette. Egy ezüstből készült írószeres dobozán szarvasbogarat és orrszarvúbogarat láthatunk.

A szarvasbogár az újkori fajanszokon, kerámiákon, majolikákon is megjelenik díszítőelemként. Természetesen nehéz lenne feltételezni, hogy attraktív megjelenésén kívül bármilyen jelentéstartalmat hordozna ezeken a tárgyakon. A strassburgi Johann Joachim Kändler (1705–1775) munkáján vörös tollú szajkó védekezik a fa törzsén felmászó szarvasbogár ellen. Az alkotás a meisseni porcelánok egyik kivételesen szép darabja.

 

Mint az európai rovarfauna meghatározó méretű és megjelenésű eleme, a nagy szarvasbogár számos ország bélyegén szerepel – természetesen főleg azon nemzetekén, ahol a bogár nagyobb populációkkal van jelen. Érdekesség, hogy 1953-ban Magyarország adta ki az első szarvasbogaras bélyeget. Dürer szarvasbogara pedig nemcsak európai, de egy paraguayi kiadású bélyegen is megjelent. Két nemzet pénzérméin szerepel szarvasbogár, a lengyel két, illetve húsz zloty hátoldalán, illetve Udmurtföld (Oroszországi Föderáció) 10 kopejkásán.

 

A 19. században egyre gyarapodtak a tudományos rovartani munkák, határozókönyvek, amelyeket gazdagon illusztráltak. A 20. század első évtizedében jelent meg Edmund Reitter (1845–1920), minden idők legsikeresebb és legtermékenyebb bogarászának Fauna Germanica – Käfer című sorozata. A könyvek borítóján a szarvasbogár pózol.

Nyomtatásban (is) megjelent források

Endrődi S. 1956: Lemezescsápú bogarak – Lamellicornia. – In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae), IX, 4. Akadémiai Kiadó, Budapest, 188 pp.
Klausnitzer B. & Sprecher-Uebersax E. 2008: Die Hirschkäfer oder Schröter. Lucanidae. 4., stark bearbeitete Auflage. Die Neue Brehm-Bücherei Bd. 551. – Westarp-Wissenschaften, Hohenwarsleben, 161 pp.
Harvey D. J., Gange A. C., Hawes C. J. & Rink M. 2011: Bionomics and distribution of the stag beetle, Lucanus cervus (L.) across Europe. – Insect Conservation and Biodiversity 4: 23–38. Online: http://www.wsl.ch/info/mitarbeitende/moretti/download/Harvey_et_al_2011
Merkl O. 2014: Nagy szarvasbogár. – In: Haraszthy L. (ed.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár, pp. 238–242. – http://termeszetvedelmikezeles.hu/adatlap-allatok?showAll=0&id=829 [Hozzáférés: 2016. december 10.] Magyar nyelven ez a legteljesebb információforrás. A jelen írás is elsősorban ezen alapul.
Rink M. 2006: Der Hirschkäfer Lucanus cervus in der Kulturlandschaft: Ausbreitungsverhalten, Habitatnutzung und Reproduktionsbiologie im Flusstal. – Dissertation, Universität Koblenz-Landau, 151 pp. Online: http://kolatest.opus.hbz-nrw.de/volltexte/2007/86/pdf/Dissertation_Ver%C3%B6ffentlichung.pdf
Rink M. & Sinsch U. 2007: Radio-telemetric monitoring of dispersing stag beetles: implications for conservation. – Journal of Zoology 272(3): 235–243. doi:10.1111/j.1469-7998.2006.00282.x
Tochtermann E. 1987: Modell zur Artenerhaltung der Lucanidae. – Allgemeine Forstzeitschrift 1987(8): 183–184. Online: http://ebookbrowse.com/tochtermann-1987-1992-pdf-d108473522

Hasznos linkek

Christian Molls 2016: Bugman’s Käferwelt. Der Hirschkäfer (Lucanus cervus). – https://sites.google.com/site/bugmanskaefer/der-hirschkaefer-lucanus-cervus [Hozzáférés: 2016. december 10.]
Fiedler F. 2012: Der Hirschkäfer – “Insekt des Jahres” 2012. – http://frankfiedler.com/author/admin/ [Hozzáférés: 2016. december 10.]
Fremlin M. 2016: Stag beetles – All they need is love and wood. – http://maria.fremlin.de/stagbeetles/index.html [Hozzáférés: 2016. december 10.] Az egyik legalaposabb forrása a szarvasbogárral kapcsolatos ismereteknek. Aprólékos megfigyelések, korábban soha nem látott jelenségek, fotók, videók, linkek kissé kaotikus, de gazdag, folyamatosan frissülő tárháza.
Fremlin M. 2016: What’s on about stag beetles. – http://maria.fremlin.de/stagbeetles/surveys.html [Hozzáférés: 2016. december 10.]
Rink M. 2016: Hirschkäfersuche.de – Die Hirschkäferseite. – http://www.hirschkaefer-suche.de [Hozzáférés: 2016. december 10.]
Stag beetle (Lucanus cervus). – http://www.arkive.org/stag-beetle/lucanus-cervus/ [Hozzáférés: 2016. december 10.]
Nagy szarvasbogár a magyar wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_szarvasbog%C3%A1r
Nagy szarvasbogár az angol wikipédián: https://en.wikipedia.org/wiki/Lucanus_cervus
Nagy szarvasbogár a német wikipédián: https://de.wikipedia.org/wiki/Hirschk%C3%A4fer

(mttmuzeum.blog.hu)