Idén a 200 000. vendéget várják a Mikulásvonat lillafüredi Mesebirodalmában

mikulasvonat_eszakerdo_2November 25-étől 14. alkalommal indul útjára a Mikulásvonat, hogy a megszokott, csomagátadós-verselős télapó ünnepségekhez képest egy másfajta élményt nyújtó, igazi varázslattal bíró utazásra hívja a gyerekeket.  Aki már látta a Mesebirodalomba érkező, kisvonatról leszálló lurkók arcát, annak nincs kétsége afelől, hogy ez az adventi varázslat Lillafüreden tényleg minden évben megtörténik. Nem véletlen, hogy a Nívódíjjal elismert rendezvény idén már a 200.000. „utast” fogja ünnepelni.

A 4 helyszínen egy-egy mesetörténetet feldolgozó interaktív játékra a szervezők minden évben nagyon készülnek, hogy a klasszikus és méltán népszerű mesehősökön túl az aktuális kedvencekkel is találkozni tudjanak a gyerekek. Idén az új szereplők – Aranyhaj és Flynn Rider, a Táncoló Talpak pingvinjei, valamint Ludas Matyi – mellett a régi ismerősökkel együtt összesen 16 jelmezes szereplő és 12 krampusz várja az érkezőket, hogy egy meglepetés lakóval kiegészülve közösen játszanak a legjobban várt pillanatig.

A Mikulás kincses ládája változatlanul tele van minden földi jóval, de ezen a télen már saját Mikulásházában fogadja a gyerekeket, hogy mindenki csomaggal a kezében és élményekkel gazdagodva szálljon fel a visszainduló vonatra.

„Az a tapasztalatunk, hogy a 3-8 éves korosztály élvezi a legjobban a Mesebirodalmat – tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező Alapítvány elnökétől. – A legkisebbek inkább közel kerülni, hozzábújni szeretnek a mesehősökhöz, a nagyobbaknak az interaktív játék, a közös tánc és ének jelenti a legnagyobb élményt.”

mikulasvonat_eszakerdo_4

„A legtöbb pozitív visszajelzést arról kapjuk, hogy egy hangulatos, szabadtéri programot jelentünk a családok életében, ami nyilván köszönhető Lillafüred szépségének, a kisvasutazás és az ünnepélyes kivilágítás hangulatának. És talán benne van az is, hogy mi minden évben nagyon készülünk, hogy humoros és ünnepélyes pillanatok egyaránt legyenek. Úgy, mint az életben – fejezi be végül.”

A rendezvény népszerűségét hűen tükrözi, hogy az online foglalási rendszer elindításakor 5 perc alatt 1.000 foglalást rögzítettek. A 24 naposra bővített és így plusz egy hétvégét is magában foglaló rendezvényre a hosszabbításnak köszönhetően még vannak szabad helyek.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes 2-3 naponta ránézni a www.mikulasvonat.hu oldalra, mert folyamatosan szabadítják fel azokat a foglalásokat, amelyekre nem érkezik befizetés.

A rendezvény karitatív célja, hogy minden évben megoldják a fogyatékkal élő érdeklődők ingyenes részvételét. Nem véletlen, hogy Magyarországon először a lillafüredi kisvasúton található egy, a mozgássérültek utaztatására is alkalmas, lifttel ellátott kocsi, amely egyidejűleg 4-6 kerekes székes utas szállítását is lehetővé teszi.

mikulasvonat_eszakerdo_2

A Mikulásvonat jegyek egy fő részére 2.200,- Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 800,- Ft. Sokan óvodai és iskolai program keretében szeretnének részt venni a Mikulásvonaton, nekik csoportos kedvezmény igénybevételére van lehetőségük, ami fejenként 400,- Ft-al olcsóbb jegyárakat jelent.

Diósgyőri Mikulásvonat
2016. november 25 – december 18.

A „Diósgyőrért” – Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért – Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.

Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulásvonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az ÉSZAKERDŐ Zrt.-vel együttműködésben.

A Mikulásvonat programján az elmúlt 13 évben 80 mesehős szórakoztatott több mint 186.000 embert: ebből 126.818 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

mikulasvonat_eszakerdo_3

Az Alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 51.306 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezen felül az Alapítvány 10.940 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.

Járat- és jegyinformációk:
A Mikulásvonat® 2016. november 25 – december 18 között minden nap napi 4 alkalommal közlekedik. A vonatok indulási időpontjai: 9:00, 11:35, 14:10, 16:45 órakor.
Minden vonat hat kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt és fűtött kocsival közlekedik, melyek közül négyben 54 ülő- és 6 állóhely található, a két kisebb kocsi 30, illetve 14 ülőhellyel rendelkezik.

A részvételi díj kortól függetlenül, ülő- és álló helyekre is egységesen bruttó 2.200 Ft/fő, amely tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc – Lillafüred – Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt. Gyermekeknek a mikuláscsomag átvételére jogosító jegyet is elővételben kell a jegyirodában megváltani, melynek ára: bruttó 800 Ft/db.
A szervezők a fogyatékkal élő gyermekek részére ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak. Kérésük csak annyi, hogy a felkészült fogadás érdekében mindenki előzetesen jelezze érkezését: a munkatársak minden tájékoztatást megadnak a pontos részletekről, illetve az adminisztratív teendőkről.

mikulasvonat_eszakerdo_1

Csoportos kedvezmény
Óvodai, iskolai és alapítványi csoportok részére hétköznapokon a 9:00, 11:35 és 14:10 órás időpontokban indulnak kedvezményes vonatok, melyeken lehetőség van a csoportos kedvezmény érvényesítésére.
A kedvezményes Mikulásvonat® csoportos jegy ára 1.800 Ft, a nem kedvezményes vonatokra az egyéni jegyárak érvényesek.
20 fő feletti csoportok részére telefonos jegyfoglalási lehetőséget biztosítanak a 20/396-93-49-es telefonszámon. Nagyobb csoportok részére igény szerint különvonatot, kisebb létszám esetén pedig különkocsit tudnak biztosítani.

Jegyiroda: Miskolc-Kilián, Dorottya u. 1. sz.
Nyitva tartás: hétfőtől-vasárnapig 8:30 -17:00 között
Figyelem! A Mikulásvonaton csak előre váltott, helyre szóló jeggyel lehet részt venni, a programhoz Lillafüreden csatlakozni nem lehetséges!

További tájékoztatás: Boda Péter telefonszám: 30 555 97 37
Foglalás és bővebb információ: www.mikulasvonat.hu

(Északerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: