Hóvirág, gólyahír vagy turbánlilom – Szavazhat, hogy melyik legyen az Év Vadvirága 2017-ben

ev_vadviraga_turbanlilionAz év vadvirága mozgalom kuratóriumának döntése és a beérkezett javaslatok alapján idén is kijelölték, hogy melyik három faj lehet esélyes az Év Vadvirága 2017 cím elnyerésére. A hóvirág, a mocsári gólyahír és a turbánlilom között közönségszavazatok alapján dől el a verseny.

Mint ismert, 2016-ban a mocsári kockásliliom lett az Év Vadvirága. A 2017-es év jelöltjeire december 31-éig lehet szavazni-

HÓVIRÁG

Egyik legismertebb növényünk, így talán be sem kell mutatni sokaknak. Üde erdők növénye. Hazánk hegy- és dombvidékein sokfelé megtalálható, az Alföldön viszont igen ritka. A hóolvadással, illetve az első tavaszi napokkal virágzik már februártól és virágzása a hegyekben májusig elhúzódhat.

ev_vadviraga_hovirag

Mint a tavasz egyik első virágát, előszeretettel szedik csokrokba és különösen Nőnap környékén árulják (árulták) is. Hazánkban 2005. óta védelem alatt áll így hagymáinak és virágainak gyűjtése is tilos.

MOCSÁRI GÓLYAHÍR

Mocsarakban, mocsárréteken, patakok mentén, ligeterdőkben élő növényünk. Hazánk nagy részén megtalálható, így az alföldi mocsárréteken, láperdőkben, domb- és hegyvidékek patakjai mentén; hiányzik azonban a Tiszántúl nagy részéről. Kora tavasszal, márciustól májusig virágzik.

ev_vadviraga_mocsari_golyahir

Egyedei virágzáskor többnyire vízben állnak és virágzás után is igényli a vizes, nedves körülményeket. Nem tűri azonban sem a teljes elárasztást, sem termőhelyének kiszáradását, így a patakok elterelése vagy tavakká duzzasztása is megtizedeli állományait. Nem védett.

TURBÁNLILIOM

Bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, időnként szárazabb tölgyesekben is előforduló liliomfélénk. Hazánkban a Középhegységben és a Dunántúlon is elterjedt, az Alföldön jóval ritkább. Nyáron, június-júliusban virágzik.

ev_vadviraga_turbanlilion

Bár sokfelé előfordul, általában csak szálanként jelentik meg és virágzó példányaival ritkábban találkozhatunk. Sok helyen a túltartott vadállomány veszélyezteti.

A szavatokat az evvadviraga.nhmus.hu oldalon lehet leadni.

A korábbi Év Vadvirágai:
2016 – Mocsári kockásliliom
2015 – Tollas szegfüvek
2014 – Szibériai nőszirom
2013 – Nyári tőzike
2012 – Tavaszi hérics
2011 – Leánykökörcsin

(csalad.hu nyomán Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: