Felhős-napos, de szeles őszi idő lesz hétvégén – Erdei programokat ajánlunk

bakonynana_romai_furdo_31Végre megérkezett a várva várt négy napos hosszú hétvége, ami alatt lehetőségünk lesz felkeresni az élményekben gazdag magyar erdőket. A hétvégén szerencsére csapadékra nem kell majd számítani, mindössze hétfőtől fordulhatnak elő gyenge záporok. A következő napokban tehát felkereshetjük a hétvégén átadott Prédikálószéki-kilátót, a bakonynánai Római-fürdőt, erdei kisvasutazhatunk, de akár a Budakeszi Vadasparkba is ellátogathatunk.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint szombatra élénk, erős, esetleg viharos északnyugati széllel hidegfront érkezik, de számottevő csapadék nem várható, a változóan napos-felhős időben csak elszórtan alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Az enyhébb hajnalt követően napközben 11-16 fokra számíthatunk.

Vasárnap a változóan felhős-napos időben legfeljebb északkeleten alakulhat ki elszórtan egy-egy jelentéktelen zápor. Elsősorban az ország középső harmadán továbbra is élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délután 9-14 fokra van kilátás – írja az Időkép.hu.

Hétfőn és kedden folytatódik a változóan napos-felhős idő, de számottevő csapadék továbbra sem várható, csak hétfőn alakulhat ki helyenként egy-egy gyenge zápor. Időnként feltámad a szél. A hajnalok hidegebbekké válnak, napközben pedig hétfőn 8-12, kedden 7-11 fokra készülhetünk.

 

Erdei programok a hétvégére:

Éjszakai szellemvasút Almamelléken
2016-10-29 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Halloween-est a Mecsextrém Parkban
2016-10-29 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Duna-Ipoly Nemzeti Park: A varázslatos Duna
2016-10-29 – Helyszín: Neszmély
Bővebben

Őszi darules a szegedi Fehér tónál
2016-10-29 – Helyszín: Tisza-völgyi Bemutatóház
Bővebben

Halloween járat Mesztegnyőn
2016-10-29 – Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút
Bővebben

BOR-ZOO-NGÓ – Halloween a Budakeszi Vadasparkban
2016-10-29 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Őszi darules a szegedi Fehér tónál
2016-10-30 – Helyszín: Tisza-völgyi Bemutatóház
Bővebben

Szezonzárás a Körösvölgyi Állatparkban
2016-10-30 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Őszi darules a szegedi Fehér tónál
2016-10-31 – Helyszín: Tisza-völgyi Bemutatóház
Bővebben

Szezonzáró akció a Mecsextrém Parkban
2016-11-01 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Őszi utazás a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal
2016-11-03 – Helyszín: Csömödéri Állami Erdei Vasút
Bővebben

Önkéntesek jelentkezését várja a Budakeszi Vadaspark
2016-11-05 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

 

bakonynana_romai_furdo_31

(Időkép.hu; Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: