Új turistaház nyitotta meg kapuját a Kelet-Bakonyban (+KÉPEK)

karolylak_5A VERGA Zrt. átadta a Károlylak turistaházat, amely a Kelet-Bakony egyik legnagyobb egybefüggő erdőtömbjében, Isztimér falu községhatárában található. Mellette halad el a pár éve felújított Országos Kék Túra útvonal egyik ága, amely a “Tűzköves árok” szurdokvölgyön vezet át.

A “Károlylak” épület 1924-ben épült. A hangulatos boronafalas faház a közeli Királyszállás kastélyához tartozott, vadászpihenőként funkcionált. Mivel a kisméretű ház önmagában nem elégséges kisebb turistacsoportok fogadására, az elengedhetetlen felújítást a VERGA Zrt. bővítéssel és komfortfokozat emeléssel kötötte össze.

Az erdei szálláshely kulcsos házként működik, a régi, felújított épületben 3-4, míg az újonnan épített házban 6 férőhely várja a turistákat.

Az avatóünnepségen Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára, és Schumacher István, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt.

A mostani fejlesztéssel megvalósulhatott a VERGA Zrt. korábbi célkitűzése, amely szerint a vállalat mindhárom régiójában – Ajka-Herend, Zirc-Alsópere és Várpalota térségekben – megfelelő minőségű szálláshelyekkel áll a turisták és természetjárók rendelkezésére.

karolylak_1

karolylak_7

karolylak_8

karolylak_4

karolylak_3

karolylak_2

karolylak_6

karolylak_1

(Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: