Már lehet szavazni az Év Fájára!

ev_faja_okotarsIdén szeptember 5. és október 16. között lehet szavazni az Év Fája verseny döntős fáira. A júniusi határidőig 39 jelölés érkezett, amelyek közül tizenkettőt juttatott a döntőbe a szakmai zsűri. Olyan fák kerülhettek be ide, amelyek története leginkább kifejezi a jelölő közösség elkötelezettségét a nevezett fa iránt. Idén hetedik alkalommal szervezi meg a versenyt az Ökotárs Alapítvány.

Az alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A versenybe bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora és mérete nem számít, előny azonban, ha őshonos, közterületen álló fát választottak vagy olyat, amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

A versenyben minden évben három díjat osztanak ki: az Év Fáját a közönség választja meg online szavazással, a “Hős Fa” címet pedig a zsűri osztja ki. Ezen kívül még egy döntős fa kap különdíjat az Országos Erdészeti Egyesülettől. A “Hős Fa” címet olyan fa vagy facsoport nyerheti el, melynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. A verseny szervezői bíznak abban, hogy a díj is hozzájárul a fák életének megőrzéséhez.

A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu oldalon található. A szavazás az Év Fája oldalon szeptember 5-én indul és október 16-án éjfélkor zárul. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával, november 4-én teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsők lettünk. Így volt ez idén tavasszal is, amikor a 2015-ös év hazai győztese, a bátaszéki molyhos tölgy nyerte el az Európai Év Fája címet.

Az idei versenyben a következő 15 fára lehet szavazni:

Arany János kőrisfa
Balaton idős hársa – a Szerelmesek fája
A gerlai galagonyafa
Hajdúszoboszlói millenniumi tölgy
A Jászai Mari tér legszebb platánja
A kunbaracsi tölgy
A mi kedvencünk a kéttörzsű korai juharfa
Ragályi öreg tölgy
A vándorló fák
A Városliget hős platánja
Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában
A zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre

(Ökotárs Alapítvány)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: