Denevérgyűrűzés lesz a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

nimfeadeneverNyilvános denevérhálózást és gyűrűzést tart július 23-án a Bajdázói-tónál a Duna-Ipoly Nemzeti Park – közölte honlapján az intézmény.

A nyári estéken erdeinkben gyakran láthatjuk a cikázó röptű denevéreket. A víz – különösen ebben az időszakban – kiemelt jelentőségű az erdőben lakó élőlények számára – olvasható a közleményben.

Ugyanis egy erdei kis tó, vagy egy bő vizű dagonyázó hely nemcsak nagyobb rovarbőséget, hanem ivóhelyet is biztosít a denevérek számára.

A tó körül felállított denevérfogó függönyhálók segítségével a nemzeti park szakemberei megpróbálják felmérni a vízhez érkező denevérek mennyiségét és faji hovatartozását. Ugyanakkor a hálózás remek lehetőség a különböző denevérfajokkal való találkozásra, esetleg a főbb határozójegyek megismerésére is.

Az érdeklődőket Szokolya-Királytréti látogatóközpontnál várják, a Hiúz házban este 7 órától fél nyolcig és innen indulnak a tóhoz.

A program gyerekeknek 6 éves kortól ajánlott, előzetes bejelentkezés szükséges – közölte a nemzeti park.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló Magyarországon – olvasható az intézmény honlapján.

(MTI)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: