Japán forgatócsoport utazott a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton

japan_lillafured_3A japán köztársasági televízió, az NHK TV forgatócsoportja látogatott el szombaton az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasúthoz. A stáb azért érkezett Miskolcra, hogy felvételeket készítsen a japán csatornán futó „Vasúti utazás Európában” című sorozathoz.

A kisfilmekben Sekiguchi Tomohiro japán színész élményein keresztül mutatják be a különböző helyszíneket. A tv-sek a Dorottya utcai megállóhelyen riportot készítettek Kébel József mozdonyvezetővel, egyebek mellett a vasút történetére is kíváncsiak voltak. Ezt követően felszálltak az erdei vasútra, és végigfilmezték az utazást.

japan_lillafured_1

“A műsornak célja az is, hogy a vasutak környékét is bemutassák, így belekerül az összeállításba a Lillafüredi Pisztrángtelep is. Úgy tudjuk, hogy a lillafüredi rész ősszel kerül majd adásba a japán televízióban. Nagyon örülünk annak, hogy a Távol-Keleten is jó hírét viszik erdei vasutunknak. Bízunk abban, hogy a műsor hatására minél több Magyarországra látogató japán turistát üdvözölhetünk majd utasaink között” – számolt be Mátrai Imre, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútjának üzemigazgatója.

japan_lillafured_2

(Északerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: