Kora nyárias lesz a hétvégénk, irány az erdő! (+Programok)

majus_pipacsA soron következő hétvége sokunk örömére igazán szép időt tartogat, már-már kora nyárias melegre készülhetünk. Szombaton és vasárnap is sok napsütésre készülhetünk, a megjelenő gomolyfelhőkből zápor kialakulásának egészen minimális az esélye.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint szombaton délkeleten az északkeleti szelet kísérheti egy-egy élénk lökés, míg vasárnap nyugaton, északnyugaton a délies szél támadhat fel. Éjszakánként többnyire 8 és 13 fok közé hűl a levegő, míg délutánonként 25 fok közelébe, vasárnap több helyen már kevéssel 25 fok fölé melegszik a levegő.

Igazi szabadba hívogató időnek örvendhetünk tehát a hétvégén, azonban a 11 és 15 óra közötti időszakban az UV-sugárzás szintje országszerte erős, több helyen nagyon erős fokozatot érhet el, célszerű lesz odafigyelni bőrünk védelmére, melyre jó célt szolgálhat a megfelelő fényvédő krémek használata vagy akár szalmakalap viselése.

A koponyeg.hu szerint vasárnap is túlnyomóan napos, kellemes májusi idő várható. A sok napsütés hatására 23 és 27 fok közé erősödik a felmelegedés. A déli, délkeleti szél néha megélénkül.

Hidegfront legközelebb a jövő hét elején érheti el hazánk térségét.

Erdei programok hétvégére:

“Szeretethíd”- Egy célért sok kézzel
2016-05-20 – Helyszín: NEFAG Erdei Művelődési Háza
Bővebben

Muzsikál az erdő a Királyi Erdőben
2016-05-21 – Helyszín: Részletek hamarosan…
Bővebben

Orchidea túra a Kolon-tavon
2016-05-21
Bővebben

Holdtölte túra – a két hegy között Püspökszentlászlóra
2016-05-21 – Helyszín: Hosszúhetényi Kultúrház
Bővebben

Kaszói Állami Erdei Vasút Napja
2016-05-21 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vadételfőző verseny és térségi vadásznap
2016-05-21 – Helyszín: Füzérradvány
Bővebben

Gyógynövényismereti -és gyűjtő túrák a Börzsönyben – 1. alkalom
2016-05-21 – Helyszín: Boróka Ház
Bővebben

Számoljuk meg együtt… a kis Apolló-lepkéket!
2016-05-21 – Helyszín: Szokolya – Királyrét
Bővebben

Tanösvény kicsit másként – Teknős túrák
2016-05-21 – Helyszín: Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont
Bővebben

A Sas-hegy felfedezése
2016-05-21 – Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont
Bővebben

A Szénások kincsei – Nagy Antal emléktúra
2016-05-21 – Helyszín: Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal
Bővebben

ÁRVALÁNYHAJ TÚRA A FÜLÖPHÁZI BUCKÁKON
2016-05-21 – Helyszín: Naprózsa Oktatóközpont
Bővebben

Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja
2016-05-22
Bővebben

Életrevaló Természet – Családi nap a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban
2016-05-22 – Helyszín: Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum – Hatvan
Bővebben

Magyar Természet Napja 2016
2016-05-22 – Helyszín: Szent István Park
Bővebben

Telihold Élményséta – Éjszakai Túrázás a Hármashatár-hegyen
2016-05-22 – Helyszín: Erdő Ajándéka Erdei Iskola
Bővebben

Európai Nemzeti Parkok Napja
2016-05-24
Bővebben

Tavaszi kézműves nap
2016-05-24 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Gyermeknap a Kaszói Állami Erdei Vasúttal
2016-05-25 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

“Vad és vadászat” – Szakmai előadások Zala megyében
2016-05-25 – Helyszín: Zala Megyei Vadászkamara és Vadászszövetség Irodája
Bővebben

(Időkép.hu, köpönyeg.hu, Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: