Megvannak a jászapáti gólya gyilkosai

megolt_golyaKét fiatalkorú fiút gyanúsítanak a Jászapátin elpusztult gólya ügyében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Május 9-én reggel találták meg a környéken ismert gólya tetemét egy általános iskola udvarán: a lábát eltörték, a fejét szétverték.

A helyi rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatokat gyűjtöttek, majd természetkárosítás bűntett és állatkínzás vétség miatt ismeretlen tettesek ellen eljárást indítottak. Egy nap alatt azonosítottak és gyanúsítottként kihallgattak két 15 éves fiút, akik elismerték a madár bántalmazását.

A gólya tetemét megtaláló Mihályi István korábban azt mondta, a madarat máskor is látta az iskola udvarán, csigákat, bogarakat gyűjtögetett a területen. Korábban látta, hogy zavarják, hajtják a madarat, de mindig el tudott menekülni. Nem tud másra gondolni, mint arra, hogy most nem volt szerencséje az állatnak – mondta.

megolt_golya_2

“Amilyen helyzetben vasárnap délután láttam, sajnos nagyon elképzelhető hogy miután eltörték a lábát, többször belerúgtak, végül pedig a fejét valamivel átszúrták, majd folytatták a rugdosást, mintha focilabda volna. Több ezer kilométert megtett már a szegény madár, mikorra visszaért költőhelyére” – mondta a szemtanú a Szoljon.hu-nak. “Párja már valószínűleg a tojásokon költött.”

A gólya fokozottan védett madár, elpusztítása bűncselekmény.

megolt_golya

Az érintett katolikus iskola igazgatója a hvg.hu-nak azt mondta, az intézmény hétvégére lezárt területén engedély nélkül tartózkodók követhették el az aljasságot. Az iskolában rendezvényt tartanak a megölt állat emlékére. Ketten is százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel az ügyben.

(HVG)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: