Útvonalváltozás az Ágasvári turistaház környékén (+Térkép)

agasvari_turistahaz_1Az Ágasvári turistaház és környékének felújítása, átalakítása miatt ideiglenesen – várhatóan 2018-ig – szükségessé vált a ház mellett haladó turistaút elterelése, de bizonyos időszakokban átjárható lesz a lekerített terület – közölte honlapján a Magyar Természetjáró Szövetség.

Juhász János, a turistaház tulajdonos üzemeltetője által kijelölt elkerülő út MTSZ által történt nyomvonal felmérése és térképes megjelenítése elkészült.

A fehér felfestéssel és „Elkerülő út” feliratú táblákkal jelzett ösvény a turistaház épületei és a hozzájuk tartozó terület mögött, a kerítésen kívül vezet.

agasvari_turistahaz_terkep_1

A turistaházhoz és annak területén átvezető korábbi út kapukkal lezárásra került, azonban a kapuk péntek 12 órától – vasárnap estig nyitva állnak a turisták előtt, valamint az állami ünnepnapokon és a sátoros ünnepek alkalmával, továbbá a nyári időszakban a hét minden napján szintén bejárható, átjárható az út a turistaháznál (szünnapokra számítani kell).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

További információ az aktuális helyzetről, nyitvatartásról a turistaház honlapján érhető el.

(Magyar Természetjáró Szövetség)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: